Amit a COPD-ről tudni érdemes

Nyomtatás

 

COPD jelentése: krónikus obstruktív tüdőbetegség. Egyszerre jelenti a légutak, azaz a hörgõk gyulladásával és beszűkülésével (ostrukciójával) járó kórfolyamatot, illetve a léghólyagocskáknak és a tüdõ szövetének a károsodását (tüdõtágulat vagy emfizéma).

A COPD-t gyakran tekintik a modern, nagyvárosi létforma, illetve a dohányzás természetes velejárójának, amennyiben az érintettek felismerik, hogy a menetrendszerűen visszatérő (reggeli) köhögés hátterében a COPD áll. Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization; WHO) legutóbbi eredményei szerint körülbelül 210 millió ember szenved COPD-ben, és 2005-ben mintegy 3 millió ember halt meg a betegség következtében – többen, mint tüdőrákban és cukorbetegségben együtt. A magáért beszélő statisztika ellenére a megelőzést és az eredményes kezelést mégis leginkább az nehezíti, hogy csak az érintettek 25 százaléka fordul szakemberhez, pedig – bár a COPD nem gyógyítható teljes mértékben – az időben elkezdett terápiával megakadályozható az életminőség jelentős romlása. 

 

Milyen tünetek jellemzik a betegséget?

A betegség lassan és alattomosan fejlődik ki, így maguk a betegek is a koruknak, makacs meghűléses fertőzéseknek vagy a dohányzás velejárójának tulajdonítják állapotukat. Valószínűleg mindannyian ismerünk reggelente csúnyán köhécselő dohányosokat, akik a lehető legtermészetesebbnek tekintik ezt a jelenséget, és pár óra múlva el is felejtik múló rosszullétüket. Talán ez az oka annak is legtöbben csak a betegség előrehaladott állapotában fordulnak orvoshoz. Ezért nagyon fontos a COPD korai felismerése és tudatosítása, hiszen a leszokásban a dohányzásról ez komoly motivációt jelenthet, valamint eredményes terápia is csak így érhető el.

 Elhatározta, hogy leszokik a dohányzásról? Mi tudunk segíteni !


Mi a különbség az asztma és a COPD között? 

A fulladás, a nehéz kilégzés és a köhögés mindkét betegség velejárója. Lényeges különbség, hogy az asztma többnyire már fiatalkorban megjelenik, míg a COPD általában 40 éves kor fölött jelentkezik. Az asztmás panaszok már kis gyerekkorban megjelenhetnek és többnyire allergének (pollenek, szőrök, ételek) váltják ki a hirtelen tüneteket. COPD-s betegség a hosszabb ideje tartó dohányzás, vagy ritkábban légszennyeződés, munkahelyi porok hatására létrejövő állapot. Első jele lehet a fizika terhelésre kialakuló nehézlégzés.


Mitől alakul ki a COPD-s fulladás?

A fulladást a tüdő öntisztulási folyamatának romlása vagy ellehetetlenülése okozza, amely annak köszönhető, hogy az irritáció miatt a légutakat bélelő nyálkahártya megvastagszik, a légutak tisztításáért felelős, úgynevezett csillószőrök mozgása megbénul, végül maguk a csillószőrök elpusztulnak. A váladék „kihajtásáért” felelős csillós hengerhámsejtek helyét váladéktermelő sejtek foglalják el. Így a légút nem tud kitisztulni, megtelik váladékkal, a nyálkahártya gyulladttá és sokkal érzékenyebbé válik mindenféle szennyezésre és fertőzésre. Érzékenysége abban mutatkozik meg, hogy káros inger hatására a hörgők nyálkahártyája megduzzad, a hörgők falának simaizomsejtjei összehúzódnak, ami a légutakat tovább szűkíti, és kialakul a hörghurut. Amikor a váladék már szinte képtelen kiürülni, a benne található kórokozók elszaporodnak, a károsító anyagok elpusztítják a tüdőhólyagocskák falát, így jön létre a tüdőtágulat. A fulladás oka az, hogy a kisebb felületen zajló ki- és belégzés nem biztosít a szervezet számára elegendő oxigént. Kötőszövetes átalakulás következtében a hörgő visszafordíthatatlanul megkeményedik, beszűkül. >>> COPD-teszt


Hogyan segíthetünk? 

A betegség kezelését még a korai stádiumban kezdje el, hiszen hatékony gyógykezelés – és nem utolsósorban a jobb életminőség – csak így érhető el. Ezzel együtt hatásos lehet a családtagok türelmes, kitartó biztatása a dohányzásról való leszokásban.

Javasolt a betegeknek, hogy tartsák magukat formában megfelelő, de nem megterhelő testmozgással. Akár sétálással, rövid kirándulással egybekötött családi program is alkalmas erre. A testmozgás bizonyítottan javítja a szív teljesítőképességét, ezáltal jobb lesz a szervezet vér- és oxigénellátása, ami pedig csökkenti a fulladást. Bizonyos gyakorlatok elősegítik a tüdő váladékürítését, erősítik a légző izmokat. A testmozgás javítja a lég- és gázcserét, az általános testi erőnlétet és az immunrendszer működését

 

 

2011. Homeopátia- és Allergia Centrum, 2012.
By Free joomla 1.7 Templates, buy professional virtual hosting